A Szigetközi Cross Challenge aranyfokozatú névadó támogatója:
Greiner Bio-One Hungary Kft.
Szívesen fogadjuk a támogatókat, hiszen a segítségükkel még színvonalasabb versenyt tudunk összehozni a Számotokra!
Szigetköz Magyarország legnagyobb szigete és egyben otthonunk is! Célunk, hogy sportrendezvényünk által, minél több ember érdeklődését felkeltsük a körülöttük lévő természet iránt. A táj változatos adottságait maximálisan kihasználva teszik az eseményt egyedivé, különlegessé.
Nem titok, hogy a verseny egyik ihletője a Spartan Race volt és a korábbi triatlon-, vagy futóversenyekkel ellentétben egy egészen más élményt adott.
Más sportrendezvényekhez képest ez sokkal kevésbé kötött technikailag, adrenalin dózis tekintetében pedig semmivel nem összehasonlítható!
Fontos viszont, hogy rengeteg különbféle sportágból hozza össze a küzdeni vágyókat, legyen az futó, triatlonista, crossfittes, testépítő, küzdősportoló vagy éppen evezős…
A Greiner Szigetközi Cross Challenge azonban eltér majd a megszokottól. A környezet adottságait kihasználva a 6-8 kilométeres futószakaszt számos akadály teszi majd izgalmassá és változatossá. Ezen kívül egy nagyjából 3-4 kilométeres vízi szakasz is várja még a versenyzőket.
Weboldal: www.szcc.hu
Facebook: www.facebook.com/szigetkozicrosschallenge
Instagram username: szcc.hu
hashtag #szcc2017
E-mail: info@szcc.hu
Önkéntesek (fotósok, videósok, segítők): www.facebook.com/groups/szcconkentesek
Fő szervezők:
Nick István
Süly Bálint
Süly Balázs
Ódor Ferenc
Kontakt: +36 30 225 96 69